Év eleji programok a Rudas Kollégiumban

2018. október 8.
A DSZC intézményeiben tanulók nem panaszkodhatnak események hiányára ebben a tanévben. Különösen a 9. évfolyamnak jut sok program így év elején, emlékezzünk csak a Centrumban a család nagyszabású rendezvényére!

A Rudas Kollégiumban is beindult az élet: az újak egy sétán ismerték meg a város életének fontosabb helyszíneit, és szeptember utolsó hetében sor került az első sportrendezvényre is. Ezt a megyei kollégiumok számára rendezte a székesfehérvári Árpád Kollégium. Az elmúlt években oly sikeres lány focicsapatunkat távozások miatt újjá kellett szervezni, és büszkék vagyunk az így elért 3. helyezésre. A fiúk tisztes helytállás után a 4. helyen végeztek.

A DSZC-s iskolákban, így a Rudas Szakgimnáziumban is folytatódik a 9.-esek beilleszkedésének segítése, és ebben nemcsak az osztályfőnökök, szaktanárok, hanem a felsőbb évfolyamosok is részt vesznek. Ők szervezik az elsősavatókat, amelyek jó alkalmat adnak az osztályok összekovácsolódására.

A Rudas Kollégium sem marad ki a sorból, hiszen a kollégistáink külön közösséget alkotnak, egy-egy csoportba több iskolából érkeznek a diákok, ezért számukra külön szervezünk avatót. A jeles eseményre október 2-án került sor a kollégium felújított aulájában. A „csuriknak” különböző játékos feladatokat kellett megoldani. Már a bevonulás sem volt egyszerű: ún. Guantanamo-sétával, bekötött szemmel kellett megközelíteni az avató színhelyét. Aztán szólt a karaoke, nagy tetszést aratott a fóliázás és a csurieskü is.

Reméljük, hogy a 9.-es középiskolások gyorsan és könnyen beilleszkednek majd, és a tanulás sem fog gondot okozni nekik.

Dunaújvárosi SZC

RUDAS

Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma

2400 Dunaújváros, Római körút 47-49.
titkar@rudas.hu
Porta: +36-25/510-280 4-es mellék
Iskolatitkár: +36-25/510-280 1-es mellék
Kollégium: +36-25/510-280 5-ös mellék