A 2017-es év legjobb női ifjú strand kézilabdása

2018. április 8.
Véget ért egy újabb eseménnyel teli év, amelynek a zárása a tehetségek megjutalmazása országszerte.

2017-ben a legjobb női ifjúsági strandkézilabda játékosa címet Braun Laura Csenge szerezte meg, aki a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia büszke játékosa. Emellett végzős diák a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiumában sport ágazaton. A tehetséges kézilabdás lány így nyilatkozott az elismerésről:

„Jó érzéssel tölt el, hogy engem választottak a legjobb játékosnak, de tudom, hogy rengeteget kell még fejlődnöm, amihez itt Dunaújvárosban minden adott a tanulás és a sport terén is.”

Csenge másodikos korában Érden kezdett el kézilabdázni, megszakítás és nagyobb balesetek nélkül. Szentendrén folytatta későbbiekben az edzést. Itt kezdett strandkézilabdázni, az U19 csapat tagja volt, amely győzelmet aratott 2015-ben.

2016-ban saját korcsoportos csapatával az Európa bajnokságon az 5. helyen végeztek, amit Csenge csalódásként élt meg, de nem szegte kedvét a további versenyektől.

„A 2017-es év igazán mozgalmas volt számomra, hiszen az ifjúsági bajnokságon ezüstérmet nyertünk és emellett az Ifjúsági Strandlabda válogatottal megnyertük a világbajnokságot”- összegezte a tavalyi év eseményeit Csenge, akiért együtt szurkolhatunk majd az ifjúsági olimpián.

A lány tervei között szerepel a továbbtanulás, de emellett hivatásos teremkézilabdázó szeretne lenni akár hazai, akár külföldi színeket képviselve.

Csenge eredetileg Budapesten tanult egy katolikus gimnáziumban, amely után a Rudas Szakgimnázium teljesen más volt, de elmondása alapján az új osztálya tárt karokkal fogadta be a közösségébe. Jól érzi magát a körükben, ahogy a 4 éve együtt edző válogatottban is, amely egy kisebb családként él a lány szívében.

A 2018-as év a versenyeken kívül még egy nagy kihívást tartogat Csenge számára. Idén eljött az idő, amikor befejezi középiskolás tanulmányait, szembe néz az érettségivel és a továbbtanuláshoz egy új iskola választásával is.

Ez mindenkinél nagy fejtörést okoz, főleg ha az illető emellett aktív sportoló és egyensúlyban kell tartania a magánéletét, a sport karrierjét valamint a tanulmányi eredményeit is. Ez nagy felelősséggel jár, ám Csenge könnyedén vette az akadályt és így összegezte a dolgot:

„Az élsportot nehéz összeegyeztetni a tanulással, amit az érettségi előtt érzek át igazán. Hálás vagyok az iskolámnak, a tanáraimnak, hogy sosem gördítenek elém akadályokat, mindig rugalmasak és akkor is támogatnak, amikor a tanítás utolsó heteiben az edzőtáborok miatt csak hébe-hóba tudok megjelenni az órákon.”

Az ifjú tehetség pillanatnyilag Dunaújvárosban Vártok Ákos csapatában, a válogatottban Pinizsi Zoltán és Győri Ágnes edzőknél edz, de Rovnyai Mariann, Gróz János és Bakó Botond kezei alatt is megfordult már.

2018-as év biztos sok izgalmas eseményt tartogat még számára, amihez erőt, kitartást és sok szerencsét kívánok neki.

Dunaújvárosi SZC

RUDAS

Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma

2400 Dunaújváros, Római körút 47-49.
titkar@rudas.hu
Porta: +36-25/510-280 4-es mellék
Iskolatitkár: +36-25/510-280 1-es mellék
Kollégium: +36-25/510-280 5-ös mellék